Igazgató

SZALAI GÁBOR – igazgató

Iskolák:

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában 1997-ben érettségiztem jeles eredménnyel. A gimnáziumban latinul és olaszul tanultam, előbbiből 1996-ban középfokú nyelvvizsgát szereztem.
Az ELTE BTK magyar és történelem szakját 2002-ben végeztem el, mindkettőt jeles eredménnyel. Az egyetem alatt másfél évig angolul tanultam.
A Budapesti Műszaki Egyetem közoktatási vezető szakirányú továbbképzését 2011-ben jeles (kitüntetéssel) eredménnyel abszolváltam, így pedagógus szakvizsgát szereztem.

Munkahelyi tevékenységem:

A Szent Angéla Iskolában 2002. május 6. óta tanítok. Az azóta eltelt időben felsőben és gimnáziumban szinte minden évfolyamnak tanítottam magyart és történelmet.
2002-2006 között gimnáziumi osztályfőnök voltam, az osztályom 4,4-es eredménnyel érettségizett.
A 2004/2005-ös tanévben történelemből és magyarból is elvégeztem az emelt szintű érettségiztetői továbbképzést.
A 2005/2006-os tanévben gimnáziumi történelmi munkaközösség-vezetőként tevékenykedtem.
2006. szeptember 1-jétől Róbert testvér gimnáziumi igazgatóhelyettessé nevezett ki, ennek keretében főleg a gimnáziumi szakmai munka ellenőrzése, a gimnáziumi osztályfőnöki munkaközösség összefogása tartozott feladatköreim közé.
2008-2014 között a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány felkérésére a Szent Angéla Alapítvány kuratóriumi tagja voltam.
2014 augusztusában a rend provinciálisa, fr. Dobszay Benedek az iskolaigazgatói feladatok ellátásával bízott meg.

Hitélet:

A Babér utcai Szent Mihály Plébániára járok nyolcéves korom óta, itt kötöttem házasságot 2005-ben feleségemmel. 2014-ig az egyházközségi képviselő-testület alelnökeként próbáltam a parókiát segíteni.
Több éve dolgozom a Mária Rádió önkénteseként, a plébániánk területén munkálkodó futárok tevékenységét koordinálom.

Szabadidő:

A lehető legtöbb időt a feleségemmel és három gyermekemmel próbálom tölteni. Emellett 1997 óta kapusként szerepelek az ELTE BTK egyetemi focibajnokságában. A nyári iskolai táborokat rendszeresen látogatom, jártam már a Retyezátban, a Bihar-hegységben, a Felvidéken, Montenegróban, az Alpokban, Kelet-Törökországban, kenuztam a Szigetközben, szerveztem ausztriai biciklitúrát, és részt vettem a svájci tanári kiránduláson is.

Elérhetőségem: titkarsag@szentangela.hu

Weboldalunk sütiket (cookie) szeretne használni működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik automatikusan tiltva maradnak amíg Ön el nem fogadja ezt az üzenetet! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close