Kedves Szülők!
Átnézve korábbi év eleji körleveleimet, úgy látom, most is sok örömteli témáról szólhatnék, hiszen az érettségi idén is remekül sikerült, remek nyári élményekkel gazdagodtunk, de tartok attól, hogy a felújítás és a vírushelyzet kapcsán felmerülő kérdések sokkal inkább foglalkoztatják Önöket, így írásomban én is főleg ezekre a témákra koncentrálok.
A digitális munkarendre való átállás lehetőséget adott arra, hogy az építkezést a tervezettnél hamarabb megkezdhessük. Ennek kapcsán lebontásra került az Orsolya-épület egyik szárnya, osztálytermeket és csoporttermeket kellett költöztetnünk, a könyvtár állományát a galériára helyeztük át, az orvosi szobának is új helyett kellett találnunk. Fenntartónk megvásárolta a szomszédos társasházat (Zivatar utca 10.), eredeti terveink szerint annak lebontása után ott konténereket állítottunk volna, ahová osztályokat szerettünk volna költöztetni. Ezen azonban a bontási és engedélyezési folyamat elhúzódása, továbbá a konténerekre való kereslet megnövekedése miatt változtatnunk kellett, így a fenntartóval egyetértésben, egyéb lehetőségek megvizsgálása után úgy döntöttünk, a 2. és 3. évfolyamot jelenlegi helyén, az Angéla-épületben hagyjuk. Ugyanannak megközelítése körülményesebbé vált, de az odavezető utat az építési területtől biztonságosan el tudjuk szigetelni. Többekben felmerült, hogy maga az épület mennyire biztonságos. Az alapokat a terveknek megfelelően megerősítették, így én is minden nap nyugodt szívvel fogom odaküldeni tanulni a lányomat.
Hogyan fogja az építkezés megváltoztatni az iskolai életet? A változás ugyanis elkerülhetetlen, ezt sokan megtapasztalhatták azok, akik úgy építkeztek, hogy közben otthon is laktak. A mi feladatunk az, hogy ebből a gyerekek minél kevesebb zavaró momentumot tapasztaljanak. Aki tegnap vagy ma bejött az iskolába, láthatta, hogy még bőven van kosz, rendetlenség. Komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy iskolakezdésre mindezt teljesen megszüntessük. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem azt a példás összefogást, ami az utóbbi napokban jellemezte a közös munkát. A takarítók, gondnokok mellé tanárok, diákok, szülők csatlakoztak, csütörtökön harmincnál is több segítőt számoltam meg, akik tisztítottak, bútorokat pakoltak, lomtalanítottak, könyvet osztottak, és még hosszan sorolhatnám a tevékenységeket. Ez komoly megerősítést jelentett nekünk, hogy nemcsak a csillogás és az örömök, hanem a nehézségek és erőt próbáló munkák közepette is számíthatunk egymásra.
Elsőként változik a bejutás rendje. A legtöbben ugyanúgy a főbejáraton érkezhetnek be, a 2-3. évfolyam számára ugyanakkor fél 8 és 8 között megnyitjuk a Zivatar utca 10. bejáratát. Ők itt belépve, a kocsibejárón és a Klára-épületen áthaladva, majd a telekhatár mentén kialakított úton át juthatnak be az Angéla-épületbe. Délután 4 és 5 között ugyanezen az útvonalon jöhetnek majd a gyermekekért. Amennyiben valaki ettől eltérő időpontban érkezik (pl. elkésnek, orvosi vizsgálatról jönnek stb.), az iskola tornacsarnokán keresztül közelítheti meg a Klára- és az Angéla-épületet.
A Zivatar utca 10. szám alatt egy nagyobb és egy kisebb rajztermet alakítottunk ki, a Klára-épületben továbbra is ének-zene terem működik. Az itt tartott órákra való eljutást szervezetten, tanári vagy pedagógiai asszisztensi felügyelettel fogjuk megoldani.
Mivel az udvart nem használhatjuk, a Zivatar utca 10. szám alatti telek középső részén egy játszóteret alakítunk ki. Az alsós diákok ide, továbbá a tornaszobába meghatározott rend szerint, tanári felügyelet mellett juthatnak el. A felsős diákok a szünetekben a tornacsarnokot használhatják, váltócipővel, továbbá a fentebbi feltételekkel.
Az alsós osztályok délutáni udvari programjait a környező parkokban (pl. Mechwart liget, Széllkapu) valósítjuk meg. A kíséréshez örömmel veszünk szülői segítséget, ha valaki csak egy-egy napon tud erre vállalkozni, kérem, az is jelezze ezt az osztályokat tanítóknak.
Másodsorban a fennálló vírushelyzet is korlátoz minket. Ebben a tekintetben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által leírt protokollt fogjuk követni, amennyire az lehetséges. Biztos vagyok benne, hogy ez egyeseknek túl sok, másoknak túl kevés lesz, de ezt kell mércének tekintenünk.
Az első és legfontosabb dolog, erről tavaly is írtam, hogy beteg gyermeket semmiképpen se hozzunk iskolába. Aki gyermekén a koronavírus tüneteit észleli (láz, fáradtság, száraz köhögés, szaglás és ízlelés elvesztése, ritkábban: izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj), erről tájékoztassa a háziorvost, aki megteszi a szükséges intézkedéseket. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy ebben a betegségben szenved, vagy éppen más esemény kapcsán hatósági házi karanténba kerül, erről köteles haladéktalanul értesíteni az iskolát. Ha a fent említett tüneteket valakin az iskolában tapasztaljuk, az orvosi szobában azonnal elkülönítjük.
Mi a belépési pontokon (főbejárat, Zivatar u. 10.) kézfertőtlenítőt helyezünk el, amelynek használata mindenki számára kötelező, a diákoknak emellett a szappanos kézmosás is. Számukra maszk viselése lehetséges, de nem kötelező. Ezt a szülőknek sem tehetem kötelezővé, de kérem, az iskola területére lépve takarják el az arcukat maszkkal vagy kendővel. Másrészt kérem, gondolják át, mi igényel személyes megjelenést, és mi az, amit személyes kontaktus nélkül is el tudnak intézni.
A protokoll lényegében osztályokat tekint egységnek, azon belül nem követeli meg a távolságtartást (az nem is lenne reális), de az osztályból kilépve ez változik. Ezért kérjük, hogy a gyermekek mindig a folyosó menetirány szerinti jobb oldalán közlekedjenek, amennyire lehetséges, tartva az előírt 1,5 méteres távolságot. Erre ügyeletes tanár is figyelni fog.
Amennyiben egy osztály vagy csoport nem a saját termében vesz részt órán, számukra kötelező lesz a tanóra után használt pad, szék fertőtlenítése. Ehhez eszközöket és tanári felügyeletet biztosítunk. Emellett természetesen mi is gyakoribbá tesszük a gyakrabban használt felületek fertőtlenítését, továbbá odafigyelünk a termek rendszeres szellőztetésére.
Komoly dilemma az ebéd kiosztása. A befizetők jelenlegi létszáma mellett ezt csak úgy tudjuk megoldani, ha egy-egy diák kevesebb időt tölt az ebédlőben. Ebből kifolyólag lesznek olyan tanulók, akiknek a leves helybeni elfogyasztásával egyidejűleg a második fogást egyszer használatos, zárt műanyag dobozban osztjuk ki, amit saját osztálytermükbe vihetnek magukkal. Ez vélhetően nagyobb rendetlenséget eredményez a termekben, viszont jelentősen csökkenti az osztályok keveredését az ebédlőben.
Minden tanórán kívüli program, rendezvény esetén megvizsgáljuk, az hogyan valósítható meg a megváltozott körülmények között. Eddig egyedül a gáláról éreztük úgy, hogy azt semmilyen formában nem tudjuk megtartani. A keddi Veni Sancte esetében arról döntöttünk, hogy minden diák a szokott időben érkezzen, a házirendben meghatározott iskolai egyenruhában, viszont az évnyitó szentmisét három részletben tartjuk meg: fél kilenckor a gimnazisták, tízkor az alsó tagozat, fél tizenkettőkor a felsősök vesznek részt ezen. A 8-8 osztályt a tornacsarnokban az előírásoknak megfelelően különítjük el.
Nem állítom, hogy könnyű lesz ezeket megszokni, és azt sem, hogy minden elgondolásunk a tervek szerint fog zajlani. A tapasztalatok alapján természetesen folyamatosan figyelni fogjuk, mi válik be, és min kell változtatnunk. Ahogy a digitális munkarend kapcsán, itt is igyekszünk rugalmasan reagálni a felmerülő kihívásokra
Nem titok, hogy az építkezés, a vírus elleni védekezés komoly többletforrásokat igényel. Ez fokozott terheket ró az iskola költségvetésére, így vélhetően még inkább igénybe fogjuk venni az alapítvány segítségét. Ezért kérjük, amennyiben módjukban áll, továbbra is támogassák adományaikkal az alapítvány működését.
Levelem szokásos zárásaként szeretném leírni, hogy továbbra is várjuk észrevételeiket, építő kritikájukat, illetve nagy örömmel vesszük – ha megérdemeljük – köszönetüket, hiszen ez mind segítséget jelent számunkra. Keddi fogadóórámon 16-18 óra között (és azon kívül is) szeretettel várom mindannyiukat.
Nyugodt, örömökben gazdag tanévet kívánva, tisztelettel:
Szalai Gábor László
igazgató