Lezajlottak iskolánkban a gimnáziumi nyílt napok.

Végül 177 diák és 160 szülő vett részt a három alkalom valamelyikén.

A nyílt nap, mint minden tanítási nap, közös imával kezdődött, majd Igazgató Úr ismertette a nap menetét. Sort került az iskola „lelki asszisztensének”, Zillich Mihály testvér, és a leendő kilencedikes diákok osztályfőnökeinek bemutatkozására. Továbbá két kilencedikes diákunk is megosztotta a felvételi-, valamint iskolaválasztás során szerzett tapasztalatait, meséltek eddigi gimnáziumi élményeikről.

A nap további részében ameddig a diákok bemutató órákon vettek részt, szüleik megismerhették Igazgató Úr által az iskola épületét, történetét, a leendő terveket, épülő iskolarészt. Bízunk benne, hogy az érdeklődők minden kérdésükre választ kaptak.

A felvételihez sok sikert és kegyelmet kívánunk!

Reméljük jövő szeptembertől találkozunk!

 

További fotók megtekintéséért keressék fel facebook oldalunkat!

Weboldalunk sütiket (cookie) szeretne használni működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik automatikusan tiltva maradnak amíg Ön el nem fogadja ezt az üzenetet! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close