Szent Ferenc Kisnővérei az Elfogadlak Alapítványon keresztül 2003 óta foglalkoznak halmozottan hátrányos helyzetű, főként roma származású családokkal.
Az alapítvány elsődleges színtere a „Befogad-lak” közösségi ház Arlón, ahol nemcsak a tanulásban, házi feladatok elkészítésében segítenek a gyerekeknek, hanem mindennapos csoportfoglalkozások keretében lehetőségük van együtt játszani, kézműveskedni vagy a tornateremben sportolni.
Legfontosabb irányelvük: Tanulva játszunk, játszva tanulunk!
Munkájuk elképzelhetetlen lenne önkéntes segítők nélkül, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy könnyebbé tegyék programjaik szervezését, lebonyolítását, a gyerekek koordinálását.
A Szent Angéla Iskola diákjai Péter testvér vezetésével már többször jártak Arlón a Befogad-lakban, legutóbb 2025. április 12-én.
Képes beszámolónkat a facebookon tekinthetik meg:
AZ Elfogadlak Alapítvány honlapja itt érhető el: https://elfogadlakalapitvany.hu/