Angélás kispapok

Angélás kispapok

Tegnap másodéves szeminaristaként három szentangélás öregdiák is felvette a reverendát. Riesz Benedek (2015 b) a Központi Szemináriumban, Dobrányi Benedek (2016 a) és Piukovics Dániel (2016 a) pedig az Esztergomi Szemináriumban. Az első képen “Beni és...
GRATULÁLUNK!

GRATULÁLUNK!

Haba Tamás öregdiákunk (2017a) TDK I.helyezett és GHK különdíjas. Gratulálunk!
Bolyai Verseny

Bolyai Verseny

November 8-án vettünk részt A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulójának lebonyolításában. Közel 200 tanuló 3-4 fős csoportokban mérte meg tudását. Iskolánkból is szép számmal versenyeztek gyerekek. A harmadik, negyedik osztályból 3 csapat, a felső...
9.b lelkigyakorlat

9.b lelkigyakorlat

A 9.b osztály lelkigyakorlata november 7-9-ig tartott Szegeden a ferences rendházban. A lelkigyakorlatot Komáromi Előd testvér tartotta, és eljött velünk Éhmann Tanár úr és Dominika Tanárnő is. A lelkigyakorlat 3 alapgondolata: ki vagyok, honnan jöttem, (mik életem...
Ajándékgyűjtés

Ajándékgyűjtés

Iskolánk a Szent László Társulat által kezdeményezett karácsonyi ajándékgyűjtéshez kapcsolódik, aminek keretében a Kárpátalján lévő ráti gyermekotthon számára várunk tartós élelmiszert, tartós édességet valamint tisztálkodási szereket. Üdvözlettel: Éhmann...