Tisztelt Szülők!

Sajnos, az utóbbi egy hétben az iskolai járványügyi helyzet aggasztóvá vált. Mintegy negyven esetet kellett jelentenem a minisztériumnak, a 24-ből 18 osztályban van fertőzöttünk. Ennek nyomán ma megkeresett a kerületi tisztifőorvos, aki azt javasolta, hogy az iskola digitális munkarendre álljon át.

 Ennek megfelelően a minisztérium elrendelte, hogy január 14-21. között az egész iskola digitális munkarendben tanuljon. Ez tehát nem érinti a középiskolai írásbeli felvételit január 22-én. Ugyanakkor kérem, hogy betegen egyik nyolcadikos se jöjjön írásbelizni. Egyrészt a többiek védelmében, másrészt ő sem tud ilyen helyzetben optimális teljesítményt nyújtani. Az igazolt hiányzóknak január 27-én és február 4-én is van alkalma megírni a felvételit, így semmilyen hátrány nem éri azt, aki az első alkalommal betegsége miatt nem tud megjelenni.

Annak érdekében, hogy január 24-től nyugodt körülmények között tudjuk folytatni a jelenléti oktatást, elengedhetetlenül fontos, hogy a digitális munkarend alatt minimálisra szorítsák gyermekeik kontaktusainak a számát, mivel csak ezáltal nyer értelmet ez a kormányzati intézkedés. Kérem továbbá, hogy az otthon töltött idő alatt is tájékoztassanak minket az esetleges újabb megbetegedésekről, ezekre való tekintettel ugyanis szükséges lehet a digitális munkarend meghosszabbítása. Végül kérem, hogy az iskola újbóli megnyitásakor csak a teljesen egészséges gyermekeket küldjék tanulni.

Péntektől digitális oktatás lesz az egész iskolában. Ha a diákok korábban még nem tették, kérem, minél hamarabb jelentkezzenek be digitális tanköreikbe. A kollégák ezen keresztül fognak feladatokat adni, illetve online órákat tartani a Google Meet segítségével. Ha gondjaik támadnának a bejelentkezéssel, az órák követésével, kérem, tanulmányozzák át a honlapunk Távoktatás fülén szereplő információkat. További kérdések esetén a helpdesk@szentangela.hucímen kaphatnak segítséget.
Amennyiben valaki ügyeletet igényel gyermekének a digitális munkarend ideje alatt, kérem, azt még a mai napon jelezze a titkarsag@szentangela.hucímen a név, az osztály, a kért ügyeleti napok és az ebédigény megjelölésével (kérjük az esetleges ételallergia közlését is).
Az ebédbefizetés – a korábban kiadottól eltérően – a jelenléti oktatás első két napján lesz. Az új időpontok: január 24. (hétfő) és  25. (kedd) 7:30-16:30 között
Jó egészséget kívánva, üdvözlettel:
Szalai Gábor László
igazgató

Weboldalunk sütiket (cookie) szeretne használni működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik automatikusan tiltva maradnak amíg Ön el nem fogadja ezt az üzenetet! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close