IGAZGATÓI HÍRLEVÉL A DIGITÁLIS ÁTÁLLÁSRÓL – 2021. március 4.

Tisztelt Szülők!

Mint arról bizonyára értesültek, ma bejelentették az iskolák április 7-ig tartó zárását, ami hétfőtől, március 8-tól lép életbe. Ez nálunk lényegében három hetet jelent, hiszen a húsvéti szünet iskolánkban március 29-én kezdődik.

Ebből fakadóan kérjük a diákokat, hogy a holnapi napon vigyék haza a felszereléseiket (akinek ez nem sikerülne, jövő héten a cserne@szentangela.hu címen kérhet segítséget).

Hétfőtől digitális munkarendre térünk át. Ezt sajnálatos módon decemberben már tesztelnünk kellett, így készen állunk az átállásra.  A biztonság kedvéért azért kérem, hogy a héten ellenőrizzék az otthoni tanulás feltételeinek meglétét. Akinek technikai vagy eszközproblémája merül fel, azt a helpdesk@szentangela.hu oldalon jelezze. Igyekszünk kielégíteni az így felmerült igényeket, kérjük, aki teheti, ebben segítse az alapítvány munkáját támogatásával (szívesen fogadunk digitális tanulásra használható eszközöket, valamint pénzadományokat, melyből diákok számára kölcsönözhető eszközöket szerzünk be).

digitális oktatás alatt is az órarend menetét követjük, de felső tagozaton maximalizáljuk az élő órák számát, és egyenletesen osztjuk el őket. Az élő (kontakt) órákat megjelelölő órarendet annak elkészülte után a jövő héten osztjuk meg az osztályokkal és a szülőkkel.

Ezen élő órák esetében a diákok kötelesek pontosan csatlakozni az előre megadott linken. Távolmaradásukról előzetesen (kivételes esetben: utólagosan) értesíteniük kell az adott szaktanárt, megnevezve a távolmaradás okát.
A szaktanár kérésére a diákok kötelesek a kamerájukat bekapcsolni.

Az ebéd lemondásáról központilag intézkedünk, a bizonytalan helyzetre való tekintettel az ebédbefizetést is elhalasztjuk.

Az ügyelet lehetőségéről, valamint az érettségire készülő diákok iskolai konzultációjáról, amint többet tudunk, haladéktalanul tájékoztatást adunk.

Levelem végén szeretném megköszönni eddigi elővigyázatosságukat, erőfeszítéseiket, amely sokat segített minket abban, hogy az iskola járványügyi szempontból a béke szigete legyen 2021-ben. Remélem, ez a kényszerű zárás lehetővé teszi, hogy április 7-én ugyanígy folytassuk a tanulást, akkor újra hagyományos keretek között.

Jó egészséget kívánva, üdvözlettel:
Szalai Gábor László
igazgató


IGAZGATÓI HÍRLEVÉL A DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS KIEGÉSZÍTÉSÉRŐL – 2021. március 5.

Tisztelt Szülők!

A mai napon megjelent a minisztérium 17/2021-es határozata, amely több kérdésre is választ adott.

Ezen határozat alapján tegnapi levelünkhöz az alábbi kiegészítéseket tesszük:

  1. Az intézményben 8-16 óra között vezetői ügyeletet tartunk, a titkárságon fogadjuk a hívásokat. Viszont kérjük, hogy eszközigénnyel, technikai problémákkal továbbra is a helpdesk@szentangela.hu címen keressenek minket.
  2. A diákok felügyelete az iskolában nem kerül megszervezésre.
  3. Március 9-26. között elvitelre tudunk étkezést biztosítani azoknak, akik ezzel kapcsolatos igényüket március 8-án 9 óráig ezt jelzik az etkezes@szentangela.hu címen.
  4. Az érettségire készülő diákok számára továbbra is megtartjuk az eddigi kiscsoportos konzultációkat, beleértve ebbe a próbaérettségit is (természetesen a vonatkozó járványügyi szabályok szigorú betartása mellett). Az ezeken való megjelenést pártoljuk, de azt nem tesszük/nem is tehetjük kötelezővé.

Jó egészséget kívánva, üdvözlettel:
Szalai Gábor László
igazgató


IGAZGATÓI HÍRLEVÉL A DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS MÁSODIK KIEGÉSZÍTÉSÉRŐL – 2021. március 7.

Tisztelt Szülők!

A tegnapi napon megjelent a 111/2021-es Kormányrendelet, melynek eredményeképpen a 18/2021-es minisztériumi határozattal visszavonták a tegnapelőtt kihirdetett 17/2021-es minisztériumi határozat egyes pontjait.

Ezen bonyolultnak tűnő jogi manőver eredményeképpen iskolánk mégis biztosít gyermekfelügyeletet az intézményben. A kormányrendelet ugyanakkor kéri, hogy ezt csak akkor vegyék igénybe, ha a szülők munkavégzése, illetve a védekezésben való részvételük ezt elengedhetetlenné teszi, hiszen a cél a kontaktusok számának csökkentése.

A felügyelet helyi rendje a következő lesz:

  • A diákokat fél nyolctól fogadjuk, és felügyeletüket 17 óráig biztosítjuk. Igyekszünk, hogy a tanulók be tudjanak kapcsolódni a digitális oktatásba. A járvány elleni védekezés jegyében azonban kérjük, hogy az élő órákon való részvételhez mindenki hozzon saját fülhallgatót/headsetet.
  • Március 8-án és 9-én regisztrációra nem lesz szükség, de ezeken a napokon étkezést még nem tudunk biztosítani, így kérjük, hogy az ekkor jelenlévők hozzanak magukkal tízórait és ebédet is.
  • Március 10-26. között a regisztráltakat fogadjuk. Regisztrálni mindig két munkanappal korábban, délelőtt 10 óráig kell az alábbi űrlap kitöltésével (az űrlap megtalálható lesz a honlapunk távoktatás menüpontja alatt). Számukra ebédet biztosítunk.

Jó egészséget kívánva, üdvözlettel:
Szalai Gábor László
igazgató