Iskolánk szép hagyománya, hogy a karácsonyi szünetet megelőző napokban az énekes iskolások bekopogtatnak az osztályainkba, hogy elhozzák Krisztus urunk születésének jó hírét. A vendéglátó, házigazda osztály megvendégeli őket süteménnyel, így a nagyvárosban is megpróbáljuk éltetni, életben tartani a betlehemezés szép népszokását. Idén a vírushelyzet újabb akadályokat gördített elénk ez ügyben is. A negyedikesekkel hosszasan készültünk, hogy egy remek kis filmecskével lepjük meg az iskolát. El is terveztük a felvétel napját, ám váratlanul kiderült, hogy aznap vagyunk bent utoljára az iskolában, így főpróba helyett máris felvételt készítettünk. A jelmezek egy része is emiatt hiányos. Mégis úgy gondoltuk, hogy szeretettel átadjuk iskolánknak ezt a felkészülést. Kérjük fogadják a 4.a osztály betlehemes műsorát olyan szeretettel, amilyennel mi készítettük!

Az előadás ezen a linken tekinthető meg:

Betlehemezés