2020. február 29-én, nagyböjt 1.vasárnapjának vigíliáján ismét jótékonysági célú éneklést tartott gimnáziumi kórusunk – most a pesti ferencesek templomában.
A tavalyi év sikere (a nagyszőlősi ferences óvodának összegyűjtött több, mint 1,3 millió Ft) arra inspirálta a kórust, hogy az idén folytassa és ezzel hagyományt teremtsen: minden tanévben egy célért énekelnek.
Ebben a tanévben a kárpátaljai “Szent Mihály gyermekotthon” támogatására gyűjtenek.
A gyermekotthont Majnek Antal munkácsi megyéspüspök hívta életre. A gyerekotthon nevelőszülői keresztény házaspárok, akik saját családjukat állították a családtalanná vált gyermekek szolgálatába. A gyermekotthon neveltjei részben állami árvaházakból, részben pedig közvetlenül a gyereknevelésre képtelenné vagy alkalmatlanná vált családokból kerülnek ki. Az intézménybe kerülve, családi környezetben nevelkedhetnek 18 éves korukig. Az iskolai tanulmányokon túl: tehetséggondozás, valamint fizikai, illetve pszichés rehabilitáció is rendelkezésükre áll a gyermekek számára, hogy minél jobban felkészülhessenek az önálló életre, és könnyen tudjanak integrálódni a társadalomba.
A kórus – Gabi néni vezetésével – nem csak a szentmisén, hanem az azt követő szentségimádáson is énekelt. Az énekek közben iskolalelkészünknek, Milán atyának nagyböjti elmélkedő gondolatai segítették a lelki töltődést.
A hívek nagylelkűségének köszönhetően 235.500.- Ft gyűlt aznap este össze – köszönet érte minden adakozónak!

Erre a célra az idén még 2 alkalommal fognak iskolánk kórusai énekelni:
június 6-án az Énekes Iskolások kórusai – Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
június 13-án pedig ismét a gimnáziumi kórus – akkor Pasaréten, a ferenceseknél
Várunk Mindenkit szeretettel!

Weboldalunk sütiket (cookie) szeretne használni működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik automatikusan tiltva maradnak amíg Ön el nem fogadja ezt az üzenetet! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close